Toldi Károly - A Magyar Honvédség Központi Zenekarának trombitaművésze, a Royal Fanfare Ensemble tagja

Vélemény az Schagerl Academica 2000-es sorozatról:

„A hangszert kezemben tartva az első feltűnő dolog a rezonátorlemezekkel kiegészített építésmód volt, ami kezdetben furcsának tűnt, de hamar megszoktam. Azt gondoltam, hogy ha ilyen vaskos a hangszer, akkor valószínűleg nehezen is szól. Éppen ellenkezőleg! Az 1000L modellhez képest erősebb, masszívabb hangja van, a tónusa pedig melegebb, talán sötétebb is. Tehát úgy gondolom, hogy a rezonátorlemezek csak a hangszer előnyeire váltak: a hangja szebb lett, intonációja pedig még pontosabb. Kidolgozása kifogástalan, a mellékelt tok első osztályú.

Több Schagerl trombitát is kipróbálva úgy gondolom, hogy bizonyos modellek, mint pl. Damaris dugattyúventiles B trombita, vagy az Aglaea dugattúventiles szárnykürt, már a csúcskategóriás hangszerek kategóriájába tartoznak, nem beszélve a forgóventiles B illetve C trombitákról, melyekről köztudott, hogy egyre több szimfonikus zenekar választja trombitaművészei számára.”


 

Király Tibor - A Magyar Állami Operaház és a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának szólótrombitása,  a budapesti Szent István Király Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola trombitatanára

„Nagyon tetszik a hangszer felépítése, gondos kivitelezése. A hangszer tiszta, csengő hangja igazán feldobja a játékost. A billentyűk simák és gördülékenyek, "játszani" lehet velük. Szűkebb csőátmérőjének köszönhetően könnyen megszólaltatható, gyors sikerélményhez juttatja a kezdő trombitást és incselkedik a haladóval. Több növendékem is kipróbálta: míg kezdő trombitásaim könnyebben tudták eljátszani darabjaikat, mint megszokott hangszerükön, addig a haladók a hangmagasság és hangszín tekintetében felszabadultságról és a könnyebbség érzéséről számoltak be.”


 

tarkövi Gábor - Berlini filharmonikusok

„Amikor a Schagerl Academica trombitákat először kipróbáltam, minduntalan eszembe jutott az első hangszerem, ami egy régi, ütött-kopott trombita volt. Mint példám is bizonyítja, egy olyan hangszeren is meg lehet tanulni trombitálni, de ezekkel a hangszerekkel biztosra vehető, hogy könnyebb az indulás. Őszintén megvallva, el voltam ragadtatva kitűnő kidolgozásuktól, szép hangjuktól és remek intonációjuktól. Különösen az 1000 modelljelzésű trombita nyerte el a tetszésem, mégpedig annyira, hogy magamnak is megtartottam egyet.

Minden kezdő és haladó trombitásnak élvezetes gyakorlást és sok sikert kívánok a Schagerl Academica trombitákkal!”