| |
 |
| |

Pálfalvi Tamás (Weiner Leó Zeneművészeti szakközépiskola) |
|
| IX .Országos Ütőhangszeres és Trombitás Verseny |
| Budapest, 2006. december 9-10. |
|
Ezúton gratulálunk Pálfalvi Tamásnak, a Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola trombitaszakos hallgatójának, a IX .Országos Ütőhangszeres és Trombitás Versenyen elért első helyezéséért.
Tamás, aki játékával mindkét fordulóban egyaránt lenyűgözte a zsűrit és a közönséget, a Schagerl cég nagydíját - egy Academica 2000S trombitát - vehette át.
Tamást ezúton is szeretnénk meghívni ausztriai műhelyünkbe, ahol megtiszteltetésnek vennénk, ha a tesztelés alatt álló új modelljeinket kipróbálná.
Tovább >> |
|
|
|
 |
|
| Hangszerteszt |
| (2006. október) |
|
A közelmúltban a Magyar Honvédség Központi Zenekarának trombitaművészei számára adódott lehetőség, hogy hangszereinket kipróbálhassák. Az Academica modellektől a professzionális Agalea szárnykürtig több hangszerről is jó véleménnyel nyilatkoztak. A fúvószenekari hangzás kifinomultsága érdekében igyekeztünk minél több modellt rendelkezésükre bocsátani.
Toldi Károly - aki a zenekaron kívül a Royal Fanfare Ensemble-nek is tagja - az új 2000-es trombitáról nyilatkozott. |
|
|
|
 |
|
| VII. Országos Trombitástábor |
| (2006. augusztus 11-18.) |
|
Idén augusztusban hetedik alkalommal rendezték meg az Országos Trombitás Tábort Balmazújvárosban.
A táborban készült fotók a www.trombitastabor.ini.hu weboldalon megtekinthetők. |
|
|
|
 |
|
| Világhírű művészek Szekszárdon |
| (2006. július 17-22.) |
|
Világhírű művészek hada sorakozott fel a júliusban megrendezett Nemzetközi Rézfúvós Napokon, Szekszárdon. A kurzust tartó tanárok között a magyar és nemzetközi rézfúvósélet legjobbjai voltak jelen: Tarkövi Gábor (Berlini Filharmonikusok), Nemes Balázs (Frankfurti Rádiózenekar), Varga Zoltán (Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara), Edgar Manyak (Berlini Rádiózenekar), Szentpáli Roland (zeneszerző, tubaművész).
|
|
|
A tanárokból alakult rézfúvós kvintett rendkívül színvonalas nyitóhangversenyt adott a helyi Művészetek Házában.
A Schagerl cég szponzorálása révén a Trio Midnight kíséretében fellépett Thomas Gansch (Mnozil Brass, Gansch&Roses) is, akinek koncertjére az ország távolabbi pontjairól is érkeztek érdeklődők.
A kurzus passzív résztvevőjeként látogatást tett Kiss Zoltán (Mnozil Brass), valamint Hans Petter Stagnes is, aki korábban a Helsinki Filharmonikusok szólótrombitása volt. |
|
 |
|
| Gratulálunk Szavári Andrásnak |
a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának trombita szakos hallgatójának, aki egymást követően idén második alkalommal is megnyerte az Országos Főiskolai Rézfúvós Versenyt Debrecenben!
András a verseny második fordulójában, illetve a gálahangversenyen Schagerl Charis dugattyúventiles C trombitán játszott, melyet cégünk ajánlott fel András számára a verseny idejére. A trombita verseny fődíjaként átvehette a Schagerl által felajánlott Academica 2000ML típusú B trombitát.
Nagy sikert aratott az "Egy falat kenyér" trombitakvártett (Molnár Zoltán - Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Simon Zsolt - St. Pölten Városi Zenekar, Magyar Ferenc - Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Kelemen Csaba - Drezdai Filharmonikusok) hangversenye is. Az együttes tagjai Schagerl hangszereken is játszottak.
A jövő évi jubileumi 30. találkozó zsűri elnöke minden bizonnyal prof. Hans Gansch lesz, aki nagy örömmel fogadta a verseny szervezőinek felkérését.
Szervezés alatt áll az ABC rézfúvós együttes hangversenye is.
Tekintse meg a rendezvényen készült fotógalériánkat! |
|
|
|
 |
|
| Két új esz trombita-modellel bővült kínálatunk |
Charis & Thetis
Két új modellel bűvült hangszerkínálatunk. A Charis és Thetis modellek sárgaréz és goldmessing korpusszal készültek.
Korpuszátmérő: 120 mm
Csőátmérő: 11.70 mm
Előre tekintve egy négy ventiles Esz, valamint egy D/Esz modell kifejlesztését is tervezzük. |
|
|
|
 |
|
| Új modell az Academica családban |
ACADEMICA 2000
Új modell-lel bővült az Academica hangszercsalád is. A 2000 modelljelzésű B trombita egyelőre fényes és matt lakkozású kivitelben kapható.
A hangszer nehéz építésével és különleges formájával igyekszünk minden trombitás igényeit kielégíteni. |
|
|
|
 |
|
| Új CD Prof. Hannes Läubintól |
SOLOS DE CONCOURS
Professzor Hannes Läubin "Solos De Concours" címen új CD-t adott ki.
A művész a lemezen Schagerl Hörsdorf-Heavy B, illetve C trombitán játszik.
A lemez elérhető ausztriai üzletünkben, illetve kapható lesz áprilisban rendezendő hangszerkiállításunkon is Debrecenben. |
|
|
|
 |
|
| Egy trombitás útja - Tarkövi Gáborral
Scherter Judit beszélget |
Igen-igen ifjú korod óta
ismerlek, így azt is tudom rólad, hogy kicsit élénk,
merész gyerek voltál, finoman szólva. Hogy
lett abból a fegyelmezhetetlen, kislányok copfját
levágó, tanító néni elől
ablakon kiugráló kisfiúból fegyelmezett
zenész, a Berlini Filharmonikusok szólótrombitása?
Talán a gyerekkori merészség, sőt
vakmerőség a trombitálással is összefügg.
Mert ugye, egy zenekari trombitásnak merésznek kell
lennie ahhoz, hogy egy koncerten ő kezdjen el egy darabot, ő játssza
az első hangokat...
Tovább az interjú megtekintéséhez >>
|
|
|
|
 |
|
| Gansch és Höfs közös Cd-t adott ki |
GANSCH MEETS HÖFS
Hans Gansch és Matthias Höfs közös CD-t készített. A lemezen többek közt J. B. Neruda, illetve A. Jolivet művei is hallhatóak.
A lemez elérhető ausztriai üzletünkben, illetve kapható lesz áprilisban rendezendő hangszerkiállításunkon is Debrecenben. |
|
|
|
Tarkövi és Velenczei is közös CD-t készít |
A Schagerl cég szponzorálásával Tarkövi Gábor és Velenczei Tamás - A Berlini Filharmonikusok trombitaművészei - is közös CD-t készít. A felvételek és stúdiómunkák a Magyar Rádióban folynak. Antony Plog két trombitára és vonószenekarra írt versenyműve, valamint Balogh Sándor harsonaművész remek hangszerelései mellett sok újdonságot hallhatunk majd - reméletően már júniusban.
|
|
 |
|
| V. Big Band Találkozó és Fesztivál |
| (2005. november 26-27.) |
November 26-27.-én került megrendezésre az V. Big Band Találkozó és Fesztivál Budafokon, a Dél-Budai Kulturális és Szabadidő Központban.
Az esemény főszponzora a Schagerl cég volt, a találkozó ideje alatt nagyszabású hangszerkiállítással vártuk az érdeklődőket. Bemutatásra került többek között az Amadeus szaxofonszéria, valamint kézzel készült mesterhangszereink széles választéka.
|
|
|
Az ország területéről több mint 20 Big Band képviselte magát, tagjaik érdeklődéssel próbálták az itthon még újdonságnak számító hangszereket. Ízelítőt adtunk a cég jazz kottatárából is, számos oktató anyag és Standard gyűjtemény volt látható a helyszínen.
Egy karácsonyi sorsolás keretében lehetőség volt csatlakozni a "Schagerl Club"-hoz is. Klubtagjainkat a későbbiekben tájékoztatni tudjuk aktuális rendezvényeinkről, új termékeinkről, kedvezményeinkről, valamint a honlapunkon is készélünk kizárólag klubtagjaink részére elérhető szolgáltatásokat bevezetni.
Az eseményt a Budapest Jazz Orchestra nagysikerű koncertje zárta, melynek néhány tagja a fellépés során próbálta ki a Schagerl hangszereket.
Hangszereinket tesztelték:
- Puskás Csaba - Schagerl Thetis B-trombita
- Hámori János - Schagerl Damaris B-trombita
- Schreck Ferenc - Schagerl Amadeus tenorharsona
- Kollmann Gábor - Schagerl Amadeus bronz altszaxofon
Tekintse meg a rendezvényen készült fotógalériánkat!
|
|
| VI. Országos Trombitás Tábor |
| (2005. augusztus 8-14.) |
Idén augusztusban hatodik alkalommal rendezték meg az Országos Trombitás Tábort Balmazújvárosban. A helyi zeneiskola tanárai - Kun Katalin, Takács Erika, Vargáné Koroknai Vera, Nagy Sándor - aktív szerepet vállaltak a tábor szervezésében: az idén 62 trombitás látogatott el az alföldi kisvárosba. A résztvevők zeneiskolások, zeneművészeti szakközépiskolások voltak, ám akadtak külföldről érkezett trombitások is. A tanári kar - akik mind a Schagerl mesterhangszereket választották - igen neves művészekből állt össze:
- Kelemen Csaba - Drezdai Filharmonikusok
- Boros József - Szegedi Szimfonikus Zenekar
- Kellner Zoltán - Stadteather Baden,
- Molnár Zoltán - Nemzeti Filharmonikus Zenekar
- Simon Zsolt - Stadteather St. Pölten
- Jerome Callet - Trumpet Studio New York - Staten Island, USA
Számos hasznos és érdekes program várta az ideérkezőket, többek közt a városi vegyeskar és a tanárokból összeálló "Egy falat kenyér" trombitakvártett hangversenye, de említést érdemel a tanyalátogatás is, ahol játékos vetélkedők várták az ide érkező több tucatnyi trombitást.

Az egyhetes tábor alatt minden résztvevő és tanár meglátogatta a Schagerl mester-, illetve Academica hangszerekből, valamint tartozékokból rendezett kiállítást.
Tekintse meg a rendezvényen készült fotógalériánkat! |
|
|
|

Mnozil Brass
(Kiss Zoltán jobbról) |
|
| Magyar taggal bővült a MNOZIL BRASS |
| (2005. június) |
Áprilisban lengyelországi turnéjuk során figyeltek fel a varsói zeneakadémián tanuló Kiss Zoltánra, aki briliáns játékával elkápráztatta a mnozilos srácokat.
Az együttes Ed Partyka (harsona) kiválása miatt májusban próbajátékot írt ki, ahova öt német, valamint osztrák harsonást, továbbá Zolit hívták meg. A próbajátékot Zolinak egyedüli külföldiként sikerült megnyernie.
Zoli eddig a Courtois cég lengyelországi reklámembere volt, de hamarosan Ő is a Schagerl-Aurora harsona-modellen fog játszani. |
|
|
|

|
|
| II. Nemzetközi Trombitás és Tubás Napok |
| (2005. június 3-5.) |
A mesterkurzus a festői környezetű osztrák kisvárosban, Statzendorfban - néhány órára a magyar határtól - volt megtartva. Az óráknak, illetve a
hangversenyeknek a helyi zeneiskola adott otthont.
A támogatók közt szerepelt a Schagerl Ausztria is. A mesterkurzus időtartama alatt
a hangszer, valamint a kotta tartozék kiállítás folyamatosan látogatható volt. |
|
|
Tanárok:
- Trombita: Prof. Hans Gansch (Mozarterum,Salzburg) M.A . Simon Zsolt (St. Pölten Városi Színház)
- Tuba: Prof. Josef Steinböck (Müncheni Zeneakadémia, Mozarterumorkester)
- Korrepetitor: Mag.Karl Eichinger (Wiener Instrumentalsolisten)
|
|

Richter Gábor, Robert Schagerl |
|
| Új taggal bővűlt a Schagerl Club |
| (2005. május) |
A közelmúltban Richter Gábor tett látogatást a Schagerl műhelyben és tesztelés alá vette a manapság igen népszerű Hörsdorf-Heavy trombitamodellt. A Schagerl-Team gratulált neki a 3. Pilisvörösvári Nemzetközi Trombitaversenyen (2005. május) elért első helyezéséhez.
Gábor a versenyen a következő hangszereken játszott:
- Schagerl Pikolótrombita Modell "Eclipse"
- Schagerl C-Trombita Modell "Aglaea"
- Schagerl B-Trombita "D-1"
Richter Gábor jelenleg a Berlini Filharmonikusok Zenekari Akadémiájának (Orchesterakademie der Berliner Philharmoniker) hallgatója.
További sikereket és magasan ívelő pályafutást kívánunk Neki!
|
|
|
|

Thomas Clamor, Hans Gansch, Tarkövi Gábor és Velenczei Tamás |
|
| Gratulálunk Tarkövi Gábornak |
| (2005. május) |
Gratulálunk Tarkövi Gábornak, aki elnyerte a "Berlini Filharmonikus Zenekar Szólótrombitása" címet.
Gábor az új fejlesztésű Schagerl "Hörsdorf-Heavy" modellen játszik és a próbaidő lejárta után kiváló értékelést kapott többek között kristálytiszta játékáért, valamint tökéletes hangjáért.
Gábor az "ABC" (Austrian Brass Connection) rézfúvós együttes első trombitása is egyben.
|
|
|
|
 |
|
| XXVIII. Országos Főiskolai Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozó és Verseny |
| (2005. március 21-22.) |
|
2005. március 21-22. a Debreceni Egyetem Konzervatóriumában hangszerkiállítást tartottunk, ahol bemutattuk az új fejlesztésű Schagerl Aurora tenorharsona-modellt, valamint forgó-, illetve dugattyúventiles trombitáinkat.
Az ekkor megrendezésre kerülő XXVIII. Országos Főiskolai Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozó és Verseny nyitóhangversenyén a Mnozil Brass (Ausztria) adott fergeteges koncertet.
Tekintse meg a rendezvényen készült fotógalériánkat!
|
|
|
|
| Balog-Zilcz mélyrézfúvós verseny eredményei |
| (2005. március 12.) |
Harsona:
- I. díj: Veér Mátyás
- II. díj: Pozsonyi Péter, Vörös József
- III. díj: Molnár Géza
Tuba:
Az ünnepélyes díjátadás és gálahangverseny március 12-én Schagerl hangszerbemutatóval volt egybekötve. A tízéves jubileumát ünneplő Magyar Harsona és Tubaszövetség tagjai is részt vettek a találkozón.
Tekintse meg a rendezvényen készült fotógalériánkat! |
|
|
|
 |
|
| Zeneművészeti Szakközépiskolák VIII. Országos Trombitás és Ütőhangszeres Versenye |
| (2004. december) |
A 2004. december elején megrendezett
Zeneművészeti Szakközépiskolák VIII. Országos Trombitás és Ütőhangszeres Versenyén hanszerkiállítást tartottunk, melyre rendkívül nagy volt az érdeklődés mind a diákok, mind a tanárok részéről.
Az igen magas színvonalú versenyen Horváth Péter (Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola, Budapest) emelhette magasba az első helyezés mellé járó Schagerl-különdíjat, egy Schagerl Academica 1000L trombitát. Gratulálunk!
|
|
|
|
 |
|
| Szegedi Trombitaverseny |
| |
Szegeden a korábbi hagyományokat folytatva az idén is megtartották azt a trombitaversenyt, melyen a helyi, illetve a Debreceni Zeneművészeti Főiskola trombita tanszaka csapott össze. A zsűri tagjai Molnár Zoltán (Nemzeti Filharmonikus Zenekar) és Kirsch János (Rádiózenekar) voltak. A baráti hangulatú találkozón Szavári András (Szeged) nyerte el az első díjat, valamint a Schagerl-különdíjat, egy Warburton fúvókát. Gratulálunk!
|
|
|
| |